Van Élet!

 Egész életemben függő voltam. Mindig függtem valakitől, vagy valamitől. A belső, érzelmi bizonytalanságom miatt, ami a gyermekkoromban megélt létbizonytalanságból fakadt, bárkibe belecsimpaszkodtam, aki felém nyújtotta a kezét. Ennek nem mond ellent, maximum alapjaiban ellentmondásossá tette a személyiségem, hogy értelmi szempontból mindig is kereső típus voltam, voltak elveim, amik mellett igyekeztem kitartani, fiatal koromtól fogva. Eleinte függtem apám gondolkodásától. Mondjuk, ez bizonyos szempontból javamra vált, mert ez a korlát tartott vissza attól, hogy bizonyos dolgokba belemenjek, vagy elmélyüljek, amikbe esetleg a kortárs csoport húzott volna bele. Sokáig igyekeztem apámnak megfelelni. Aztán mindig volt egy-egy nálam erősebb lelkületű, idősebb barátnőm, akire támaszkodni akartam, mint egy anyára. Anyámra, aki nem létezett. Társfüggőséget tapasztaltam meg, mikor Zsoltiba kapaszkodtam. A lelkigondozás során függővé váltam a lelkigondozóimtól, a szeretettől, a gyengédségtő...